Szórakozás és szabadidő
Alább van egy ötlete, hogy szabadidejét töltse.

Rafting vadvízi evezés az Olt-folyón
A folyó ezen a részen viszonylag csendesnek mondható, így kifejezetten alkalmas az elméleti felkészítőn elmondottak gyakorlati elsajátítására. Kb. 1 km megtétele után a völgy fokozatosan beszűkül és a folyó valódi hegyivíz jelleget ölt. Itt már sem látnivalóban, sem izgalmakban nincs hiány, anélkül azonban, hogy bármilyen veszély leselkedne a résztvevőkre.
Tandem siklóernyőzés
A tandem siklóernyő egy a szokásosnál nagyobb teherbírású, kétüléses siklóernyő. Repülés közben a pilóta hátul, az utas elöl ül. Az utasnak egy rövid eligazításon túl semmiféle előképzettségre nincs szüksége, ezért a tandemrepülés kiválóan alkalmas sétarepültetésre. Siklóernyős repüléssel megajándékozhatod a párodat, gyerekeidet, barátaidat is. Akár egy különleges szülinapi ajándék is lehet. Felejthetetlen élmény!


Békás-szoros sziklafalak körútja
Bórókás, törpesásos erdőben kapaszkodunk fel a Mária-kő déli oldalán, majd balra térve kb. 20 perc mulva érkezünk meg az első kilátóhoz, a Mária-kő főcsúcsára (1125 m). A mélyen alattunk dübürgő Békás-folyó, a szemközt emelkedő Oltárkő, valamint a sok kisebb-nagyobb csúcs páratlan látványt biztosít.
Hegyi kerékpározás a Gyergyói-havasokban
Összepakoljuk a napi felszerelésünket, kerékpárjainkra ülünk és nekivágunk az környék egyik legszebb kilátásával kecsegtető túránknak. A szűk völgyben, fenyők takarásában megbúvó kis hétvégi házak között haladunk, majd lassan ezek is elmaradoznak. Jobbról-balról ősfenyves szegélyezi egyre emelkedő utunkat.


Súgó-barlang barlangtúra és hegyi kerékpározás
A Súgó-barlang turisztikai, természeti ritkaság, védett terület Gyergyó- tekerőpatak határában, a Sípos-kő déli lábánál, Gyergyószentmiklóstól 13 kilométerre. A barlangról az első szakleírás az 1930-as évekből származik, ez tesz említést egy új csoportbarlang megnyitásáról. A barlangnak három ismert – egymás felett elhelyezkedő – bejárata van..
Kis Békás-szoros több mint kalandpark
A szemközti oldalon a Csala-tornya tűnik fel, alatta a Hotel Spelaeus-nak nevezett barlang bejáratával. Itt keskeny palló vezet a patak túloldalára, amelyen mi magunk is át fogunk kelni, az Orbán Balázs barlang meglátogatása után. Az egykoron befalazott bejárathoz lépcsőkön lehet feljutni.
